A Tulipános Ház egy olyan múzeum, amely tanít, leköt és elvarázsol.
Jószerencsét!
Interaktív Élményközpont
és Játszóház
A Tulipános Ház egy olyan múzeum, amely tanít, leköt és elvarázsol.

Tatabánya egyik legrégebbi épületét az egykori bányatiszti kaszinót, vagy ahogyan a helyiek nevezik – a Tulipános Házat – 1924-ben építette a Magyar Állami Kőszénbánya Rt. Az impozáns palota a világháború végéig kaszinóként üzemelt, majd a ’90-es évekig többféle funkció betöltése után, sokáig üresen várta sorsát. 2014-ben a Tatabányai Önkormányzat a leromlott állapotú műemléképület eredeti fényének visszaállítását, és közösségi célú kihasználását tűzte ki célul.
Az ikonikus épület hasznosításának tervezése során kulcsfontosságú szerepet kapott a bányászhagyományok őrzése, így az épületben egy bányászati témájú elsősorban gyerekeknek és fiataloknak szóló kiállítást terveztek létrehozni, ahol a fiatalabb korosztály számára is érdekes, és feldolgozható módon mutatják be a város múltjához szorosan kapcsolódó bányászatot.
A felújított épületben 2021 elején nyílik meg az ország első ipartörténeti játszóháza közel 400 négyzetméteren. Az innovatív tárlat 6 teremben fogadja a látogatókat, és a legkorszerűbb technológiákat felvonultató élményekkel állít emléket a város nagy múltú iparának.
A projekt során megépítettük az ország első, és Európa legnagyobb ipartörténeti terepasztalát, mely kiterjesztett valóság játékokkal elevenedik meg a látogatók szeme láttára. A közel 35 négyzetméteres terepasztal korhűen ábrázolja Tatabánya városát az 1930-as évek végén. Nem csak az asztalhoz kapcsolódó interaktív kiterjesztett valóság játékokat, de az egykori épületeket is magunk modelleztük, és gyártottuk le, ahogyan a terepasztalt is magunk építettük.
A látogatókat sok más virtuális és kiterjesztett valóság élmény is várja az interaktív tárlaton. Virtuális túrát tehetnek például igazi, működő bányákban, kitanulhatják a virtuális függősínes vasút vezetésének csínját-bínját, de szemügyre vehetnek néhány óriási bányagépet és fotózkodhatnak igazi dinoszauruszokkal is a kiterjesztett valóságban.
A kiállítás tervezésekor fő célunk volt, hogy megtaláljuk a szórakoztatás és az ismeretterjesztés megfelelő kombinációját. A kiállítás több mint száz látogatót képes szórakoztatni egyszerre, játékosan elmesélve a környék történelmét, geológiáját és a bányászathoz kapcsolódó ipartörténeti érdekességeket.



Alkalmazott kompetenciák
virtuális valóság fejlesztés
kiterjesztett valóság fejlesztés
3D modellezés
3D nyomtatás
applikációfejlesztés
fejlesztés érintőképernyőre
360 fokos videó készítés
koncepciótervezés
kiállítástervezés
belsőépítészeti tervezés
filmkészítés
terepasztal építés


