A Tulipános Ház egy olyan múzeum, amely tanít, leköt és elvarázsol.
Folyamatosan kutatjuk, hogy a marketing és oktatási célú megoldások mellett, mely területeken tudjuk még leginkább kiaknázni a kiterjesztett-, és virtuális valóságban rejlő lehetőségeket. Mivel projektjeink megvalósítása során az edukáció mellett a játékosság is nagy hangsúlyt kap, így lehetséges területként többször szóba került a csapatépítés is.

Ennek eredményeként 2019 végén megalkottuk első saját kooperatív csapatjátékunk, a LineAR-t, mely csapatépítés mellett, bármilyen céges rendezvényen, marketing célú, vagy közösségi eseményen is izgalmas programot kínál.

Négy játékos négy markertáblát tart maga előtt, miközben a saját tükörképüket látják a képernyőn. A markerek segítségével a táblákon különféle játékhoz kapcsolódó tartalmak jelennek meg a kiterjesztett valóságban. A játék célja, hogy a megjelenő elemeket egy feltett kérdésnek megfelelően helyes sorrendbe állítsák a játékosok.
A tartalom cserélhető, bármilyen elemek megjeleníthetők, melyeket egyértelmű sorrendbe lehet állítani méret, időtartam, időrend, darabszám, tömeg vagy más szempont szerint. Így akár tematikus kérdéskörök is kialakíthatók egy-egy cég, vagy brand köré építve.

LineAR
Kooperatív AR Kvízjáték
Alkalmazott kompetenciák
3D Unity fejlesztés
kiterjesztett valóság
felhasználói élmény-tervezés